Mit tehetünk azért, hogy halljuk a lelkünk hangját?
Több mindent is tehetünk, itt felsorolok néhányat, amit én magam is csinálok, csináltam. Ezek a gyakorlatok szinte már magától értetődőnek tűnhetnek, általában ugyanis ezeket javasolják az utóbbi években az egyéni reziliencia fejlesztésére is. Meditáció, kontempláció, ima, olyan barátokkal való beszélgetés, akikkel ilyen mélységben is biztonságban érzed magad, természetben elcsendesülés… mantra meditáció.
A mantra meditációt emelném ki, több okból is. Először is nagy előnye, hogy azok is tudják végezni, akik számára a meditáció hagyományos formái túlzottan kellemetlenek, mert a belső feszültségeik miatt esetleg nem tudnak elcsendesedni. Másodszor, a mantra mindig „kéznél van”, nehéz helyzetekben is ott van velünk, olyan, mint egy kötél, ami az önvalónkhoz vezet. Én a maha („nagy”) mantrát, szoktam ismételni, hol halkan elcsendesedve, hol baráti társaságban közösen énekelve, hangszeres kísérettel. Ez utóbbi nagy előnye, hogy sokkal könnyebben megtartja a figyelmemet, és így könnyebb elérni a meditatív állapotot. Maga a mantra olyan, mint egy tömörített zip file. A figyelmünk az, ami kicsomagolja a benne kódolt megannyi tudást, örömöt. Pontosabban szólva a tudás, az öröm és szeretet már eleve bennünk van. Valójában tehát a maha mantra hangvibrációja ezt a hangot hozza felszínre bennünk. A legnagyobb kincs, amit felszínre hozhat ily módon, az persze az Istenszeretet – már ha ez a tiszta vágyunk.
Hare Krishna Hare Krishna
Krishna Krishna Hare Hare
Hare Rama Hare Rama
Rama Rama Hare Hare
— Kali-Santarana Upanisad (i.e.1500)
A maha mantra ismétlése biztonságos, egyetemes, több ezer éves spirituális tradíciókon alapszik. Nem egy „vallásos” dolog, hanem – ahogy a történetemből is kitűnt –, a lélek hangjait mutatja és tisztítja meg. A három szó jelentése röviden: Hare – a transzcendens örömenergia; Krisna – Ő, aki mindenkit vonzó; Rama – Ő, aki minden öröm forrása
Mivel a mantra Isten egyes neveit tartalmazza, ezáltal egy olyan erőteret is létrehoz a meditációnkhoz, ami véd bennünket. Ez különösen azoknak lehet nagyon hasznos, akik például vízjegyűek, vagy általában határhúzási nehézségeik vannak, és azt tapasztalják, hogy meditáció során nagyon sok zavaró energiát érzékelnek. Ha tehát egy biztonságos térben szeretnénk megnyitni a szívünket, arra a Hare Krisna mantra ideális. Plusz, az a három név, amiből a mantra áll, tapasztalatom szerint egyben a három fő csakránkat (energiaközpontunkat) is összehangolja, így biztosítva érzelmi és fizikai testünk harmonizálását a lelkünkkel. Nem mellesleg a mantrában rejlő potenciál messze meghalad minden képzeletet, szóval az csak egy alap, hogy ezáltal közelebb kerülhetünk önmagunkhoz.
Mit tegyünk azért, hogy hűek maradjunk lelkünk hangjához?
Tapasztalatom szerint valahol mi mindannyian képesek vagyunk hallani a lelkünket, de aszerint szólni és cselekedni állandóan, már jóval nagyobb kihívás. Előfordulhat, hogy annyira megijeszt, amit hallunk, hogy vagy azonnal, vagy nagyobb nehézségek felmerülése esetén elnyomjuk azt. Szóval sokkal nagyobb kihívás folytatni az utat, mintsem elkezdeni… az értelmünk (megtámasztva tudományos eredményekkel, szentírásokkal, egyéni tapasztalatokkal) támogathat a folytatásban, de ez még kevés. Minden belső erőnket mozgósítani érdemes hozzá. Több mint valószínű, hogy tudatalatti programjaink átírására is szükségünk lesz. A komoly és őszinte egyéni erőfeszítés nélkülözhetetlen, de még így is az Isteni kegyelem az, ami átsegíthet bennünket a holtpontokon. Ezt a kegyelem közvetlenül a szívünkön keresztül, vagy egy másik lélek közvetítésével érkezhet el hozzánk.
