Tevékenységeimről
Az általam eddig szerzett és megvalósított tudás szélesebb körű megosztásának még kezdeti fázisában tartok. Eddig az egyéni életemre koncentráltam.
A saját életemben és a szűken vett környezetemben már érzékelhetők a fenti világképpel járó életvitel áldásai. A kiindulópont az volt, hogy lelki sebek miatt a valósággal szembesülni képtelen, önmagát elutasító, közösségből menekülő, naiv, jószándékú, szorgalmas, kötelességtudó, de ezzel együtt a saját szükségleteimmel szemben felelőtlenségre hajlamos személyiséggel rendelkeztem. Ez előirányzott egy tipikus mártírsorsot, olyasvalakit, aki úgy érzi, hogy bár állandóan jó ember, mégis becsapják, elárulják. Aki egy idő után már bízni és kötődni is nehezen mer másokban, így lassan megkeseredik, reményvesztetté válik. Ebből a hajlamból mára rengeteg minden lekopott. Képes vagyok a valóságot testi, érzelmi, intellektuális és transzcendens szinten is érzékelni, úgy, hogy közben egésznek, koherensnek érzem magam. Kezdem megtanulni, hogyan írjam felül olyan tudatalatti automatizmusaimat, amelyek már nem szolgálják a tudatos céljaimat. Az is készséggé fejlődött bennem, hogy az érzéseimet áthangoljam, s mivel nagyobb biztonsággal tudom kezelni azokat, jobban tudok másokhoz is kötődni, bennük bízni, velük együttműködni úgy, hogy közben az önvalómat is vállalom még nehéz helyzetekben is. A kapcsolataim egyre őszintébbek, mélyebbek, több intimitással, szeretettel. Az isten– és felebaráti szeretet nem egy elvont, elszigetelt élet mentén bontakozik ki bennem, hanem úgy, hogy közben a társadalomban maradtam. Mindemellett megtanulhattam magamról, hogy szélsőséges élettapasztalatok között is megőriztem az életbe vetett mély hitemet, és mindig képes voltam a megújulásra, fejlődésre. Azt vettem észre, hogy a szűkebb családi, baráti környezetemben nem kellett senkit „megváltoztatnom” vagy meggyőznöm. Egyszerűen ők is fejlődtek/fejlődnek velem párhuzamosan, csak a maguk sebességében. Ennek kulcsa a bennem zajló transzformáció őszinteségében és hitelességében volt. A mostani helyzet úgy 15-16 év kifejezetten intenzív önismereti folyamatának a gyümölcse.
Weöres Sándor: Magad gyógyítsd, ne a társadalmat
Magad szájába rakd az ételt,
erőddel ajándékozz minket.
Magadat, gondozd-fürdesd,
tisztaságoddal ajándékozz minket.
Amíg magadat nem gyógyítod,
ne gyógyítsd a társadalmat.
Amíg magadat meg nem mented,
ne mentsd meg az emberiséget.
Ha önmagát javítaná
száz ember, ezer, millió:
a mohók hiába futkosnának,
a zsarnokok zászlóért, fegyverért
hiába kapkodnának,
puszta levegőt markolnának:
a társadalom meggyógyulna,
az emberiség megmaradna.
Mostanra érkeztem el abba a fázisba, hogy valamilyen módon a tágabb környezetemhez is szóljak. Ennek egyik formája ez a honlap. Másrészt, annak érdekében, hogy támogassam a tudatosságot, önismereti folyamatokat, valamint emlékeztessek a Legfelsőbbel való kapcsolatunk értékére és esszenciális szerepére az életünkben, önismereti csoportokat kezdtem el szervezni kis léptékben. Bár én nem vagyok guru, s nem vagyok egyetlen spirituális tradíció hivatalos képviselője sem, mégis értékes tapasztalatokkal és autentikus forrásokon alapuló tudással rendelkezem ezen a téren. Abban is hitelesnek érzem magam, hogy hogyan fejlődjünk a lelki életben organikusan, elkerülve a spirituális menekülést, megőrizve a gyökereket, ugyanakkor mindig készen állva a megújulásra. Figyelemmel arra, hogy milyen fontos napjainkban az egyéni reziliencia, s ezzel kapcsolatban az, hogy valamennyien rátaláljunk belső erőforrásainkra, úgy vélem különösen nagy szükség van most a sok kis apró, rugalmas, lelki alapon szerveződő közösségre. Hosszú távon az az elképzelésem, hogy egy olyan baráti kör formálódik, amely biztos hátteret, bőséges támogatást tud nyújtani a tagjainak, akik elköteleződnek a Legfelsőbb szolgálatában, úgy hogy mindeközben a társadalomban maradnak és nem vonulnak be például egy kolostorba. Bővebb információt a „Folyamatban lévő és tervezett összejövetelek” menüpont alatt szerezhetsz.
Ami a szakmai munkásságomat illeti, amellett, hogy integratív világképen alapuló jogrendszer szükségességéről írok és publikálok hazai és külföldi tudományos folyóiratokban, egy könyvet tervezek írni, illetve szeretném előmozdítani a témában az interdiszciplináris szakmai együttműködést is. Erről bővebben a „Társadalmunk lelkének hangjáért” menüpont alatt olvashatsz.
