Lehet-e bűntudatból környezet-és emberbarátnak, vagy egyszerűen szólva jó embernek lenni?

2021. február 2. A címben megfogalmazott kérdést, az a megfigyelés motiválta, hogy látom sokakon a környezetemben, hogy jó szándékkal megnéznek például környezetvédelmi ismeretterjesztő filmeket, mint akár a nemrég megjelent David Attenborough filmet, és megdöbbennek a Föld helyzete láttán. Felismerik, hogy ehhez az állapothoz ők maguk is hozzájárultak és talán járulnak is, ugyanakkor még nem adták fel vagy nem is igazán tudnák jó szívvel feladni, esetleges túlzottan is kényelmes, fogyasztói életmódjukat. Ezért aztán feszültség alakul ki bennük, bűntudat. Ez talán egy ponton olyan erőssé válik, hogy tettekre motiválja az egyént, de vajon ez mennyire jó motiváció? Véleményem szerint alig. Átmenetileg, rövid távon ugyan lehet valamilyen látszata, de aztán könnyű a visszaesés az elítélt szokásokhoz. Mit tehetünk ilyen esetben, hogy hosszú távon is sikert érjünk el? Tapasztalatból írom, hogy ne bűntudatból cselekedjünk. Ismerjük fel és engedjük el a bűntudatot. Ehelyett önmagunk és a világunk csodáit felismerve egy mélységes ön-, emberbaráti és Istenszeretetből cselekedjünk. Ez a szeretet, a bennünk élő fény és ragyogás lehet alapja bármilyen érdemi és tartós változásnak az életünkben. Most megkérdezhetné valaki, hogy milyen szeretetről beszélek és milyen csodáról? Arról a csodáról ami ott van egy madárka dalában, a szél susogásában, egy tavacska vizének tükröződésében és a szemünk fényében egyaránt. Arról a szeretetről, ami körülvesz minket akkor is, amikor nem akarjuk észrevenni. Ez a szeretet ugyanis nem kiabál, nem harsog, csak ott van körülöttünk és akkor halljuk meg a hangját, amikor elcsendesedünk és éppen nem ordibál odabent az elménk. Lehet, hogy a sötétség bennünk mindent megtesz, hogy ezt homályba borítsa, de elég csak egy kívülről érkező pici fény is, hogy annak fénye bennünk visszatükröződjön, és mutassa az utat kifelé.